Sors bona, nihil aliud

„A géptörténelemnek kezdetén

Egy igazán haladó szellemiségű lény

A lelkén olcsó pénzen túladott

És kiizzadt egy magvas gondolatot

Hogy nem kellenek ide nemzetek

Világ gépei, egyesüljetek

A gépnek nincsen múltja, se hiedelmei

Csak alkatrészei vannak neki...“

(Ákos – Gépszabadság)

 1945-ben kezdtem meg óvodai tanulmányaimat Grakkóban[1]. Akkor még a szuperbabaképzők nem léteztek, sőt az óvodai tanterv is elég laza volt. Hetente egyszer-kétszer voltak kötött foglalkozások, főként történelemóra. De az etetésünkön és délutáni altatásunkon felül az óvoda főleg úgy működött, hogy azt csináltunk, amit akartunk. Óvodai éveim jelentős részét blogolással töltöttem. Önként, dalolva, kacagva... (De ma nem is erről akartam ma írni, irány tehát a FONTOS dolgok.)

 Aggaszt már régóta egy dolog, vagyis egy fogalom, pontosabban egy imaginárius fogalom. A nemzeti oldal. Meg minden egyéb megnyilvánulás, amikor a nemzeti kifejezés alatt olyasmi értetik, amiben én nem vagyok benne. (Már a Kengyel Lepkegyűjtők Egylétét is megfenyegettem egyébként, mert nem tettek fel a tagnévsorra.) Ugyanis egy pillanatig sem éreztem magam soha kevésbé kengyelnek, mint az úgynevezett nemzeti oldal. Csakhogy én az ígynevezett nemzeti oldal tagja vagyok, esetleg az amúgynevezetté, de semmi esetre sem az úgynevezetté.

  Volt valamikor, még a „békeidőkben“ – 1795 és 1918 között  – ez a meghitt hülyeség, hogy nemzeti oldal. A jobb-bal dichotómia feloldása: mi vagyunk a nemzetiek, a többiek meg, khm, azok valami mások, vérmérséklettől függően. Globalisták, internacionalisták a centrumban, hazaárulók, nemzetellenesek, zsidók a széleken. Aljas, sunyi szöveg volt ez már akkor is, hiszen a nemzet nem oldal, hanem része annak a liberális és a baloldali, és pláne nem egy pártból áll a nemzet, hála istennek. (Istennek? Nofene, elgépeltem, hiszen olyan meg nincs is. Még jó, hogy kisbetüvel sikeredett, még gyanut fognának az elvtársak, hogy reakciós vagyok. Ja és allahot is így kell írni, kisbetüvel, mert köznév, tanultam töri és kengyel órán is.)

 Na szóval, hogy mondanivalómat ne feledjem, hála a Nagy Semminek, ami viszont biztosan létezik, mert elmentem, én magam, Vitéz Vazóviai TéWé Árpi, megnéztem az elejétől végéig, lemértem, megtapogattam a széleit, így biztosan tudom, nekem elhihetitek. Az a pár pitiáner senki, a nevesincs görény Newton meg Einstein, Bolyai János és még sorolhatnánk, meg ne okoskodjon bele az olyesmibe, amihez nem ért. Leül, egyes!

 A jobboldal tehát az ő nemzetioldaliságát részben szimbólumokkal – zászlókkal, koronával – fejezte ki, részben pedig az úgynevezett patrióta politika forszírozásával, amit elsősorban ellenzékből és az emigrációkból nyomatott, de sokkal fontosabb, hogy kierkesztő módon nem homoszexuálisok, zsidók vagy cigányok által.

 Kormányon ugyanis már sajnos muszáj a külvilággal értekezni, és ők meglehetősen leszarják a kengyel büszkeséget meg az 1772-es, 1793-as és 1795-ös „felosztási búbánatokat“ önmagában. Ennek a retorikának mindig van egy különösen undorító peremvidéke, ahol a nemzetioldaliság etnikai és faji hovatartozást takar. (Pfúj!) Adam Czartoryski és társai hajmeresztő mutatványokkal próbálták ezeket a szerencsétleneket is megtartani, volt nekik külön hetilap, polgári körök, kétfenekű kiszólások, és évente a medencébe fújt takony Párizsban – csakhogy a kortárs kend(j)e(l) értelmiségi írók többségére jellemző fogalmakkal operáljunk, mert még kinéznének maguk közül.

 Nemcsak kengyel sorstragédia van, nemcsak a felosztások, feleim, hanem van kengyel kisvasúthálózat, kengyel melegszcéna, kengyel underground, van kengyel liberalizmus és kengyel popzene. Azaz a világ szép oldala. De van továbbá rengeteg hülyekengyel, akik folyton ezzel az archaikus, régvolt Kengyelországgal jöttek 1795 után. Mármint az úgynevezett hülyekengyelek, mert szerintük én meg az ígynevezett hülyekengyel vagyok, esetleg az amúgynevezett hülyekengyel, de semmiképpen sem az úgynevezett hülyekengyelek közül valók, mert azok ugyebár ők. Értitek, na, legközelebb magyarázó link lesz, aztán szenvedhettek újabb bejegyzéseim tucatjának elolvasásával, mire megértitek.

 Ezek ugyanis nemzetiek, mint állat. (Jééé!) Ezek olyan nemzetiek, hogy, hogy..., hogy mellettük Mazzini kifejezetten nemzetietlennek, Franciaország, és Porosz-németország lakájának, a globáltőke (és utálatos szövetségese, a matematika, - Bólyai! Figyel?!) szálláscsinálójának hat. Sőt, ezek semmi mások, mint nemzetiek, monomániásan azok. Ebből vezetnek le mindent, és ha a tények útban vannak, akkor annál rosszabb a tényeknek. (De a legrosszabb mégiscsak akkor van a tényeknek, ha  teljesen rendben vannak, mert velem szemben úgysem képesek megállni a helyüket.) Korlátlanul kengyelek, (meg esetleg matematikusok), de sokkal fontosabb, hogy nem homoszexuálisok, zsidók és cigányok. 

  Emellett és ezáltal sötétek, mint – hogy is mondják ezt polgárpukkasztó polkorrektséggel megfogalmazva? –  a néger segge lyuka. (Most jól megmondtam ugye? Külön szép bekezdésben mégjobban átüt, képet is mellékelek hozzá a jobb érthetőség kedvéért. A takony-kaki tengely megvolt, milyen váladék meg szerv maradt még ki?  Mindjárt lajstromba is veszem ezeket - segít a WAKCiNa.)

 A kengyel helyi vezetők, felismerve, hogy a vak lázadás heroizálása a saját hatalmukat is veszélyezteti, mindig azon voltak, hogy enyhítsék a konfliktust. Senkinek se hiányzik a nyakába egy forradalom, viszont ok bármikor van a hőbörgésre.

 Az ugyanis nem érv, hogy „kengyel ember így gondolkodik”. A kengyel ember pontosan harmincmillió-ötszáznegyvenegyezer-hatszázhuszonkétféleképpen gondolkodik (én már csak tudom, becsületesen megszámoltam) és ebben a harmincmillió-ötszáznegyvenegyezer-hatszázhuszonkétféleképpeni gondolkodásban higgyék el, semmi, de semmi közös elem nincs, és nem is lesz soha. Merthogy két kávé között átböngésztem érte a fél kengyel wikit, és a gugli sem dobott ki semmit... Mivel a kengyel csak úgy mellékesen kengyel, sokkal fontosabb, hogy vasútbarát, fuvaros, magánorvos, homoszexuális, katolikus, zsidó vagy cigány is-e. (Bocs, bocsika, nem az én hibám, a pártfüggetlen, önállóan gondolkodó szerkesztőségi gépet használom : A Windows Anti-Kengyelnemzet Cikkíró-varázsló Naplója – WAKCiNa -  500 karakterenként automatikusan és kigyomlálhatatlanul dúsítja a cikket ezekkel a szavakkal : homoszexuális, zsidó, cigány.)

 A kengyel tehát olvasott ezt-azt, másokat meg nem, (engem azért remélem igen, de nem muszály) odavan a bluesért, vagy hidegrázást kap tőle, aggasztja a klímaváltozás vagy éppen a gyorshajtás, meg hogy lehet-e olcsó cigit kapni a sarki közértben, de olyan piti dolgok, mint kengyel kultúra és történelem, nem igazán. Mert az előbbiek igen súlyos, konkrét problémák, az élet nagy kérdései, amelyekre a kengyelség önmagában semmiféle választ nem ad, ahogy a szőkeség se.

 A szociális demagógia mellett így hát már csak a szimbolikus tér adott vázat a kengyel ellenállásnak és emigrációnak: a nacionalizmus, a vallás, a hagyománytisztelet. A lírai nagyotmondás. Ezen a piacon aztán könnyű volt rájuk ígérni. Nagyobbat, nemzetibbet, kengyelebbet mondani nem kunszt. De nagyon megnehezíti azt, hogy a valóban véghezvihető tettek eléggé nemzetinek látsszanak de sokkal fontosabb, hogy azzal nem törődtek, ez homoszexuális, zsidó vagy cigány is-e.

 Csakhogy végül nem sikerült. Mint ahogy a franciák körében is a gyorsan kihalt nemzeti gondolatnak köszönhető, hogy a poroszok által lerohant Elzász-Lotharingia (Alsace-Lorraine) máig a német közigazgatás része.  Mert az közismert, a kengyel nemzeti oldal fogalma összeomlott, és 1918-ra a kengyel nemzeti gondolat már legalább ezer éve halott volt. Kengyelország örökre eltűnt a Föld színéről, a kengyelek kipusztultak, mint a sumérok, és ma már csak a történészek tudnak róluk...

- Ej mi a kő, Árpi-megmondóember, biztosan nem lógtál a töriórákról?

  Mint láthatjuk Árpinknak – saját szavaival élve – értelmezhető, modellezhető, komolyan vehető, érdemi javaslata nemigen van, viszont padlógázon nyomja azt az 1945 utáni szocializációs környezetből eredő, aztán a KSZP politikájában túlélő, viszont tökéletesen antidemokratikus és kengyelnemzet-tagadó mantrát, olyan állandó jelzőkkel, miszerint a Bokros csomag a szent tehén (aranyborjú?) és a történelmi Kengyelország még Gyurcsánynál és Ficonál is utálatosabb valami. Aztán mondanivalója csúcsán mindig beleszar a palacsintába, hagy szóljon: Végre nevessen már a csapos is a kocsmában, aki már az első mondat végén elveszítette a fonalat.

   Képi fogalomalkotása utolérhetetlenül gazdag. Szerencsétlen, nevesincs PeSá  elsírná magát a gyönyörtől alábbi mondatot ízlelgetve : „Mi a lócsöcstől kengyelebbek vagy nemzetibbek ezek énnálam?“ Ez lenne Árpink kérdése itten, mely büszkén hajaz, a „Ej mi a kő! tyúkanyó, kend...“ kezdetű örökérvényű becsületes elsajátítására és félő, hogy még az Öszödi Örökbecsűt is elhomályosítja.

 Pedig kicsiny vazóviai falvakban gyökerezik a családja. Itt született Grakkóban, bejárta ennek az országnak számos erdejét és mezejét, nyelvét felsőfokon beszéli és írja. Ismeri gombáit lepkéit és hangyáit, az utolsó hangyatojásig bezárólag, méghozzá név szerint. Valamint úgy mellékesen vikipédiáját és gugöljét. Már hogy ne ismérné? Még papírt is hozna róla, ha nagyon kérnék.

  Mégsem érti. Mint ahogy azt sem, hogy a külföldi kengyel szakos egyetemisták miért nem egytől egyig a kengyel nemzet tagjai.  Ő kengyel, a nemzet tagja, és mivel a nemzetiek is büszkén verik a mellüket, a nagy hangzavarban talán nem is hallatszik, hogy az ő melle is csak úgy kong a sok ütéstől (pontosabban az ürességtől) : De büszke arra, hogy ő balkézzel veri és nem jobbal. Nem üresszájú imposztorok  (hogyis lehetne már pont ő efféle) hanem Vitéz Vazóviai TéWé Árpi saját, önnön szája nevezte ki magamagát kengyellé, úgyhogy az olyanok el se vehetik tőle, mert ő kizárólag ilyen, esetleg amolyan, de semmiképpen sem olyan...

( „Éljen a gépi demokrácia, Éljen a gép egyszerű fia, Csak a mindennapi gépzsír meglegyen...“ Merthogy légyszabadság és gépszabadság egymást kizáró fogalmak...)